az oldal tetejére
az előző oldalra

Munkatársaink

 

Oktatók

Főiskolai tanár, lovasoktató, fejlesztő pedagógus, kineziológus. Két gyermek édesanyja.
+36 30 9982 528

Livják Emília

Sárospatakon született, középiskolai tanulmányait óvodapedagógusként kezdte, majd Nyíregyházán szerzett földrajz – testnevelés szakon tanári diplomát.

Tanulmányait Budapesten folytatta a Testnevelési Egyetemen (TF). Gyermekkorától aktív sportoló. Gerelyhajítás, diszkoszvetés sportágakban ért el megyei és országos eredményeket. Az egyetemen MB1-es kézilabdázóként erősítette a TF csapatát. Egy sportsérülést követően végezte el a Testnevelési Egyetem Rekreátor Sportszervező Menedzser, Fejlesztő pedagógus szakirányát.

Ekkor már komolyan foglalkozott a lovaglással, az egyetem utolsó évében 1995-ben vett részt a Kiskunhalason a jelenlegi Lovaskultúra Oktató Felsőfokú Szakirányú Képzés jogelődjének képzésében, Dobozy László tanár úr diákjaként.

Ezzel párhuzamosa számos nemzetközi tánc oktató kurzuson vett részt. Gyermekei megszületését követően foglalkoztatta gyermekek mozgásfejlesztése, így elvégezte a Testnevelési Egyetem Gyógytestnevelő Tanár szakát.

Diplomamunkájának témája a Lovasterápia alkalmazásának kutatása volt a mozgásfejlesztésben. Érdeklődése ezután az alternatív módszerek felé irányult és jártasságot szerzett a kineziológia, és egyéb természetgyógyászati ágakban.
Pillanatnyilag a Miskolci Egyetem Comenius Főiskolai Karának oktatója, és PHD képzését végzi. 16 éves tanári, oktatói és táboroztatási tapasztalatot tudhat maga mögött.

Segítőink

Oktató

Kiss Virág

Virág szinte a Betyár tanyában nőtt fel. Itt tanult lovagolni, ismeri a környék és a tanya minden rejtett zugát, lovaink lelkivilágát. És hát szuperkedves, szupercsinos, szupersexi!

Lovas oktató

Sipos Dorka

Vadgazda mérnök KRF, Lovastanŕr (hippológus) SZIE,  Sportedzö ( lovassport) Oktŕv Tovŕbbképző Központ Esztergom

És egy igazi Nő! 

Lóci tulajdonos!

 

 

 

László Szilvia

 

 

 

.