„Egyszer felültettek a lóra, biztos, hogy soha többé nem ülök!”
„Járunk lovagolni a lányommal. Felültettek a lóra és mentünk terepre. Amikor úgy látta az oktató, hogy jól megy, akkor vágta. Kapaszkodtam a sörényébe és a nem tudtam, hogy a kislányommal mi van. Az életemért küzdöttem. Imádkoztam, hogy semmi baj ne történjen, szerencsére nem történt.”
…és így tovább.
Ha valakivel beszélgetek, és kiderül, hogy a lovaim vannak, rögtön elkezdi mesélni az első élményét, ami vele történt. Szebbnél szebb rémtörténetek hangzanak el.
Ha valaki vesz egy lovat, rögtön úgy érzi ért hozzá, és máris tanítani szeretné a barátját, a szomszédot. Felültet mindenkit és hajrá. Megy ez neked!
Sokan felhívnak, hogy olyan embert kiviszünk–e a terepre, aki nem ült még előtte lovon?
A hajam szála az égnek áll ettől a kérdéstől.
Az én lovaim nyugodtak, megbízhatóak, de élőlények. Reagálnak a környezet ingereire. Vannak kiszámíthatatlan reakcióik. Szinte előre kell gondolkodni, hogy ne történjen semmi gond.
Van a lovasoktatásban, ló tartásban egy-két protokoll, amit ha betartunk biztonságosan művelhető ez a sportág és egy életen keresztül megmarad. Ehhez időre van szükség. Jó körülményekre, és különböző feltételekre.
Ha betartjuk ezeket a szabályokat, még akkor is történhetnek váratlan helyzetek, de ha nem tartjuk be, akkor sajnos életveszélyes lehet.
Általában bármilyen sport esetében, ami speciális környezetben és eszközökkel, szükség van szoktatásra. Például, az úszás esetén vízhezszoktatásra. A lovaglás esetén lóhozszoktatásra.
Mit értek lóhoz szoktatáson?
Hozzá kell szokni
- a látványhoz,
- a mozgásához,
- a reakcióihoz,
- az illatához,
- a bőréhez, szőréhez,
- környezetéhez.
Gondoljunk bele a kisgyermek helyzetébe. 6 éves kislány nagyon vonzódik az lovakhoz. Anyuka időpontot kér a lovardában, és elmennek. A kislány már nem tud aludni előző este annyira izgul, mert élete álma valóra válik. Felkel a nap, elindulnak, a kocsiban a kislány arról mesél, hogy milyen jó lesz, ha ő felül a lóra. Nagy izgalommal kiszállnak az autóból, besétálnak egy csodálatos környezetben lévő lovardát. A kislány boldog, szinte repülne az örömtől, aztán meglátja közelről a lovakat, belép az istállóba. Megrémül a szagoktól és az állat nagyságától. Örömmel jött, de most nem tudja, hogy mi van. Már nem is akar felülni, anyuka nem érti mi lehet vele.
Pedig egyszerű, idegen neki a környezet, a látvány testközelből, ami szagokkal jár. Az illatos lovas radír nem ilyen illatú! ☺
Az sem erősíti meg a helyzetét, ha egy pedagógiai érzék nélküli lovas oktatóval találkozik.
Tehát sok összetevője van, hogy az első élménye kellemes legyen és elinduljon azon az úton, hogy ez a sport az élete része legyen.
Így van ez a felnőttekkel is. Azért, mert ők nagyobbak, erősebbek, több tapasztalattal rendelkeznek, attól még nekik is idegen ez a környezet. Rájuk is vonatkozik a lóhoz szoktatás folyamata, csak lehet, hogy gyorsabban zajlik.
Mi a szerencsés menete a lóhoz szoktatásnak?
- barátkozás a környezettel,
- megismerkedni az oktatóval, beszélgetni,
- megismerni a istállót,
- barátkozás az álló lóval, meg
- nézni közelről,
- hozzáérni, megsimogatni,
- megszokni a reakcióit,
- amikor a gyermek úgy gondolja felülni az álló lóra,,
- majd segítséggel, kísérettel, beszélgetve megtenni az első kört,
- reflexiók, visszajelzések,
- gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás.
Az emberek gyorsan szeretnének eredményt. Nem szeretnének erre sok időt szánni. Ezt már a „Mennyi idő alatt lehet megtanulni lovagolni?” írásomban kifejtettem. Keressétek vissza, ha nem olvastátok. ☺
Pedig a lóhozszoktatás nélkül nem lehet megúszni, hogy egy életre szóló barátságot egy életre szóló tudást szerezzünk. Ha ez a szoktatási folyamat jól sikerül, nagyon sok esetben jut el a lovas, hogy saját lova is lesz.
Hát nem erről szól a lovaskultúra kiterjesztése Magyarországon?
Akkor leszünk újra lovasnemzet, ha társunk lesz a ló. És igaz, hogy a társainkat nem 1 évre választjuk, hanem egy életre! ☺
Legyen társad a Ló!